Startjogsi Ajándékutalvány! facebook Ajánlói program ritmo.hu - iPhone alkalmazás ritmo.hu - Android alkalmazás facebook

Érdekességek

Forgalmi vizsga

Elérkezett az idő, hogy a jogosítvány megszerzéséhez vezető rögös út talán legnehezebb pontjáról írjak néhány gondolatot. Ez pedig nem más, mint a forgalmi vizsga. Túl vagyunk tehát a KRESZ oktatáson és sikeresen teljesítettük a hozzá tartozó vizsgát is. Ezek után átmentünk az elsősegély-vizsgán is. Elméletből tehát jól teljesítettünk, már csak a gyakorlati része van hátra a jogsi megszerzéséhez. 


Az elméleti vizsgák után első dolgunk, hogy oktatót válasszunk az autósiskolából. Esetünkben a NeTcar autósiskolánál számos jól képzett és tapasztalt oktató közül választhatunk. Miután egyeztettük vele az első időpontot, elkezdjük elsajátítatni a vezetés könnyebb és nehezebb részeit. Röpke 30 óra és 550 levezetett kilométer után jelentkezhetünk a forgalmi vizsgára. Ez lesz a legnagyobb lépés és egyben a legnehezebb is. 


A tanulással töltött órák alatt begyakorolt útvonalak közül kell húznunk egyet a vizsgán, amit aztán teljesítenünk is kell majd. Az autónk műszaki ellenőrzése után el is indulhatunk a városba. Oktatónk utasításai sorban követik egymást. Hol jobbra, hol pedig balra fogunk kanyarodni, lesz, hogy jobbkezes utcába tévedünk és lesz, hogy védett úton kell haladnunk esetünkben, Szombathely városában.


A kötelező részei a forgalmi vizsgának a következőkből állnak:
Parkolnunk kell majd párhuzamosan két autó közé. Ez az egyik legnehezebb része a vizsgának, persze csak akkor, ha forgalmas és szűk helyen próbálunk parkolni. Az egy ívben való megfordulás a tanulóvezetők nagy többségének nem okoz különösebben semmiféle problémát. Ezt követően behajtunk egy tele zöldes kereszteződésbe, vagy ha olyan útvonalat húztunk, akkor kimegyünk az országútra is. Sokan felejtik el felkapcsolni a tompított fényjelzőt az országúti vezetésnél, ezért tanácsos azt már az induláskor megtenni. Így elkerülve azt, hogy elfelejtsük, és súlyos hibapontokat kapjunk. Telnek-múlnak a percek, úgy érezzük, hogy már órák óta vezetünk, és soha nem jön el a vége. A vizsgadrukk és az izgalom mindennek az okozója. Egyszer elérkezünk a forgalmi vizsga végéhez és mikor beparkolunk az autósiskola parkolójába, várjuk a vizsgabiztos értékelését. 


Amennyiben minden kötelező feladatot sikerrel teljesítettünk és nem vétettünk súlyos hibákat a vizsga közben, úgy minden bizonnyal sikeresen fejezzük be a vizsgát. Kiszállva az autóból, fülig érő mosollyal nyugtázzuk, hogy sikerült, és napokon belül kezünkben tarthatjuk majd jogosítványunkat. Legyen szó akár „B” kategóriás, akár motoros jogosítványról.

NeTcar – Az autósiskola!
Nálunk a tradíció, érted a minőség, velünk a jövő!



Vissza az előző oldalra!

Kapcsolat